Orosz kapcsolat

Szerda reggel kaptam az sms-t, hogy megtalálták Andrej Sztyenin holttestét. Az Ukrajnában dolgozó orosz újságírót augusztus 5-e óta nem találták, és a baljós sejtelmek ellenére reménykedtem abban, hogy az ukrán titkosszolgálat fogságában van. Mint kiderült, a fotóriporter összeégett holttestét egy kiégett autóroncsban találták meg a Donyeck közelében. A hírt barátja, Jurij Matszarszkij is megerősítette. Andrejnek nem ez volt az első veszélyes küldetése: hazament Szíriából és Egyiptomból. Egészségben visszatért a Majdanról, de Donyeckben sajnos életét vesztette. A Majdanon zajló eseményekről még januárban beszélgettem vele.

Az újságíró a Sznyezsnojétól Dmitrovkába tartó úton egy személyautóval utazott, ahol négy társával együtt életét vesztette. A korábbi hírek szerint az ukrán biztonsági szolgálat vehette őrizetbe a terrorizmus támogatásának gyanújával, ugyanis felvételein több alkalommal örökített meg kínzást, és embertelen bánásmódot az ukrán foglyokkal szemben. Az őrizetbe vétel tényét azonban Anton Gerascsenko a biztonsági szolgálat helyettese cáfolta, sőt Sztyenyint eltűnése után tíz nappal hivatalosan is keresni kezdték. Az orosz hatóságok követelik az újságíró halála okának kivizsgálását és a felelősség megállapítását, valamint kifejezték részvétüket a családtagoknak.

 Az utolsó információ Andrejről egy ukrán szerződéses katonától származott, aki Sztyenyin utolsó felvételein látható. A katona, Andrej Panaszjuk, egy atomenergia állomáson volt őr, ahol a szeparatisták támadása után súlyos sebesüléseket szenvedett. Andrej órákig feküdt súlyos vérveszteséggel és égési sérülésekkel egy erdős szakaszon, ahol a Donyecki „Népköztársaság” fegyveresei találták meg, őket kísérte Andrej Sztyenyin fotóriporter is. Panaszjukra édesanyja Sztyenyin felvételei alapján talált rá hosszas keresés utána donyecki kórházban, ahonnan – miután az intenzívről kikerült – együtt indultak haza. Útközben azonban újra tüzérségi tűz alá kerültek, így egy éjszakát a napraforgó földön töltöttek. Andrej ekkor még alig tudott járni, súlyos égési sérülései vannak, és emésztőrendszere egy részét eltávolították, egy ujját amputálták – hogy felépül-e valaha teljesen, nem tudni. Miután az éjszakát túlélték a napraforgóföldön, kijutottak az úgynevezett Donyecki Népköztársaság területéről, Andrejt helikopterrel kórházba vitték. A kórházban fogalmazta meg azt a levelet, amely az utolsó információ volt Andrej Sztyenyin fotóriporter hollétére vonatkozóan. Panaszjuk ebben Sztyenyin édesanyjának írt arról, hogy a riporter a kínzásában nem vett részt, nem bántotta, kizárólag riporteri munkáját végezte. Kifejezte, hogy sajnálja az események alakulását, és reméli, hogy hamarosan béke lesz. A történetről Viktorija Ivljeva beszélt, aki szintén a RIA fotóriportere: ő kereste meg az Adrej Sztyenyin utolsó felvételein található katonát, és adta át a sérült katona levelét az eltűnt újságíró édesanyjának. Noha Ukrajnában naponta mintegy ötven-hatvan polgári lakos és katona esik áldozatául a háborúnak, az ilyen történetek emlékeztetnek arra, hogy minden szám mögött egy-egy család tragédiája van. Ukrán családoké és oroszoké.

Az orosz ellenzéki média és az ukrán sajtó szerint több százra tehető azoknak az orosz katonáknak a száma, akik Kreml által tagadott orosz megszállás áldozatai. Civil szervezetek és újságírók próbálják felderíteni azoknak a családoknak a tragédiáját, akik fiataljai katonaként harcolnak, vagy harcoltak Kelet-Ukrajnában. Egyedül a pszkovi 76-os légidesszantos rohamhadosztályból egy századnyi katonát lőttek szét a Donyeck környéki harcokban az Echo Moszkvi szerint. A Kremltől független média listát vezet az Ukrajnában eltűnt, elesett vagy fogságba került katonákról. Az orosz hadvezetés és kormányzat azonban tagadja, hogy hivatalos egységei lennének Ukrajnában. Míg a Kreml szerint a szabadságukat töltő katonák önkéntesként vannak ukrán területen, Samantha Power, az USA ENSZ-nagykövete kétségbe vonta ezt az állítást mondván, hogy az eltávozó katonák nem harci járműveken szokták szabad idejüket tölteni.

Jelena Petrovna Tumanova a fiát zárt koporsóban látta újra viszont, amelyen kis ablakot hagytak, amin keresztül arcát felismerheti. Felnyitni azonban nem lehet, mert testének nagy részét a repeszek szétroncsolták. Az asszony a Novaja Gazetának elmesélte, hogy fia szakaszából több szülőt ismer, akik már csak a fiaik testrészeinek darabjaiból nyert DNS minták alapján tudhatják biztosan, hogy fiúk elesett, sokakat azonban névtelen sírokban azonosítatlanul temetnek el Ukrajnában. Anton Tumanov nem talált állást lakhelyén, a Mari köztársaság Kozmodemjanszk nevű városában. Szerződéses katonaként először a Kaukázusba küldték, majd júliusban Ukrajnába vezényelték a 18-as gépesített lövészbrigád kötelékében. Menyasszonya, Julija elmondta, hogy minden nap beszéltek telefonon 23-áig, amikor is Anton azzal hívta fel, hogy Ukrajnába megy háborúzni. „De Ukrajnában nincsenek orosz katonák” - ellenkezett a lány. „Felkelők szerepében megyünk”- válaszolta a vőlegénye. Később interneten beszéltek, a fiú azt írta, hogy nincsenek a boltban szuvenírek, majd hrivnyát visz a lánynak emlékbe. „Elküldtek, hogy támogassuk a felkelőket. Ne aggódj, nem lesz semmi ciki.”- így szólt az utolsó bejegyzés, amit a lány kapott. Augusztus 10-én Sznyezsnoje mellett készült az utolsó kép, amit a Vkontakte oldalára feltöltött. A halotti bizonyítványt 13-án állították ki a fiatal katonáról a rosztovi halottasházban. Közösségi portálok szerint Rosztov kórházai tele vannak katonákkal, a sebesülteket repülővel Szentpétervárra szállítják.

A hivatalos orosz állami hírügynökségek hírei szerint azonban egyetlen zászlóalj tévedt véletlenül Ukrajna területére, ezen kívül kizárólag civil önkéntesek harcolnak Ukrajnában. Hivatalos haderő sem haditechnika nincs az országban orosz oldalról. Éppen ezért Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő cáfolta azokat a híreket, melyeket  a BBC, az Unian és egyéb ügynökségek tettek közzé arról, hogy Putyin és Porosenko tűzszünetről állapodtak volna meg. Nem állapodhattak meg tűzszünetről, mert Moszkva nem érintett fél a konfliktusban.

A walesi Newportban megrendezett NATO csúcson Porosenko ukrán államfőt feltétlen támogatásáról biztosította Anders Fogh Rasmussen főtitkár. Az állam-, illetve kormányfők készültségi akciótervet fogadnak el, amelyek előirányozzák, hogy az egyes tagországok rotációs alapon lényegében folyamatosan több ezer katonát tartanak majd a balti államokban, Lengyelországban és Romániában, radikálisan csökkentik a NATO gyorsan reagáló erőinek riasztási idejét, illetve sűrűbben és intenzívebben fogják gyakorlatoztatni az egységeket, az orosz agresszióra válaszul.

Még nem derült ki, hogy az oroszok által Ukrajnába küldött humanitárius szállítmány az ukrán félelmeket igazolja-e, és valóban az orosz megszállás trójai falova, vagy a félelem alaptalan volt, és ételt, gyógyszereket és ivóvizet szállítottak a háborús övezetbe. Mindenesetre az események menete nagyon emlékeztet az 1993-ban történtekhez, amikor Grúziában az orosz humanitárius szállítmány megérkezését követően az abház szeparatisták vérfürdőt rendeztek Szuhumiban, majd egyoldalúan kikiáltották Abházia függetlenségét. Eközben Putyin Krímbe érkezett, hogy milyen céllal, csütörtökön kiderül. 

Középen Sojgu, 1993 Szuhumi, Grúzia

A humanitárius szállítmány érkezésének egyik fő szervezője '93-ban egy fiatal katonatiszt, Szergej Sojgu volt, aki 2012 óta Oroszország védelmi miniszteri tisztségét tölti be. Az abház szcenárió akkor orosz szempontból annyira jól sikerült, hogy van esély arra, hogy Ukrajnában is megkísérlik. A különböző közösségi hálókon és hírportálokon terjedő fényképek és videók szerint a humanitárius szállítmány 280 fehérre festett kamionnal érkezik az ukránok által kijelölt határátkelőre, és az előre egyeztetett forgatókönyv alapján a vöröskereszt felügyelete alatt kerül a harcok által leginkább sújtott Luhanszk megye területére, bár az oroszok az egész Donbassz-nak, vagyis a Donyecki Népköztársaságnak is szántak a jótékonysági akcióból. Az orosz média közlése szerint a szállítmány tartalmát moszkvai és környéki lakosok gyűjtötték össze az orosz néppel való szolidaritás jegyében, azonban később kiderült, hogy a járművek korábban a hadsereg tulajdonát képezték, azokat festették át fehérre egy Moszkva melletti katonai bázison, a tartalmát pedig a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának raktárából töltötték fel. A Krímben feltűnt járművekhez hasonlóan semmilyen megkülönböztető jelzés, rendszám, nem található rajtuk. Egy másik vélemény szerint a humanitárius szállítmány ilyen erődemonstráció szerű megjelenése, Obama hét elején történt bejelentésére adott válasz, ugyanis az amerikai elnök bejelentette, hogy katonai intervencióként értékel minden, Kijevvel nem egyeztetett behatolást az ország területére. Többen gondolják úgy, hogy Moszkva így demonstrálja, hogy „ha megtiltják számunkra a szállítmány eljuttatását Ukrajnába, majd megmutatjuk, hogy mi viszont azt tesszük, amit helyesnek látunk”.

A humanitárius szállítmányra egyébként valóban szükség van bizonyos településeken, elsősorban Luhanszk megyében, ahol a hadiállapot miatt a mindennapi élethez nélkülözhetetlen feltételek egyre inkább hiányoznak: a víz tisztításához szükséges infrastruktúra tönkrement, a szemétszállítás és egyéb kommunális szolgáltatások leálltak, közegészségügyi vészhelyzet van. Mindezt tetézi, hogy az ukrán hadsereg egyre szorosabb gyűrűbe szorítja össze a felkelőket, akik egyre elkeseredettebben küzdenek, és a 16-60 éves korú lakosságból fegyveres harcra kényszeríti a férfiakat. Tovább rontja a helyzetet, hogy a nyugdíjak és fizetések sem érkeznek meg időben, illetve a banki infrastruktúra megrongálódott: az ATM-eket nem tudják időben feltölteni,akinek van bevétele, az is nehezen jut készpénzhez. Donyeckben nagyon gyakorivá váltak az emberrablások, valamint a „Népköztársaság” céljaira történő autó foglalások: a tulajdonosokat jobb esetben fegyverrel megfenyegetik, rosszabb esetben le is lövik, ha nem szolgáltatják át járműveiket a felkelők céljaira. A foglyul ejtetteket többnyire a biztonsági szolgálat pincéjében tartják megkötözve, nagyon sok embert halálra kínoznak, az önjelölt vezetők rendszeres kivégzéseket tartanak. Mindennek oka lehet egy Majdanon készült fotó az elrabolt ember telefonján, vagy egy rossz helyen elhelyezett „lájk” a Facebookon.

A héten Putyin elnök telefonbeszélgetést folytatott Jose Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével, aki óva intette orosz kollégáját bárminemű katonai intervenciótól, még a humanitárius segítségnyújtás leple alatt is, és az országát sújtó szankciók szigorításával fenyegette meg az orosz elnököt. Úgy tűnik azonban, hogy Putyinnal szemben a már bevezetett kereskedelmi korlátozás nem hatékony eszköz, sőt az orosz törvényhozás válaszlépésként még rá is tett egy lapáttal: amire az uniós szankciók – az EU saját érdekei miatt - nem terjedtek ki, attól is megfosztja az oroszokat. Azaz, mivel az EU-val, és az USA-val szemben más korlátozó intézkedésre nem futotta, kereskedelmi embargót hirdettek az élelmiszerekre. Ez egyes elemzők szerint ez olyan, mintha önmagát lőné lábon az ember, hisz az élelmiszerimport aránya Oroszországban a nagyvárosokban eléri a negyven százalékot.