Igari Léna 2014.08.13. 22:07

Trójai faló vagy erődemonstráció az orosz konvoj?

Még nem derült ki, hogy az oroszok által Ukrajnába küldött humanitárius szállítmány az ukrán félelmeket igazolja-e, és valóban az orosz megszállás trójai falova, vagy a félelem alaptalan volt, és ételt, gyógyszereket és ivóvizet szállítottak a háborús övezetbe. Mindenesetre az események menete nagyon emlékeztet az 1993-ban történtekhez, amikor Grúziában az orosz humanitárius szállítmány megérkezését követően az abház szeparatisták vérfürdőt rendeztek Szuhumiban, majd egyoldalúan kikiáltották Abházia függetlenségét. Eközben Putyin Krímbe érkezett, hogy milyen céllal, csütörtökön kiderül. 

 

Középen Sojgu, 1993 Szuhumi, Grúzia

A humanitárius szállítmány érkezésének egyik fő szervezője '93-ban egy fiatal katonatiszt, Szergej Sojgu volt, aki 2012 óta Oroszország védelmi miniszteri tisztségét tölti be. Az abház szcenárió akkor orosz szempontból annyira jól sikerült, hogy van esély arra, hogy Ukrajnában is megkísérlik. A különböző közösségi hálókon és hírportálokon terjedő fényképek és videók szerint a humanitárius szállítmány 280 fehérre festett kamionnal érkezik az ukránok által kijelölt határátkelőre, és az előre egyeztetett forgatókönyv alapján a vöröskereszt felügyelete alatt kerül a harcok által leginkább sújtott Luhanszk megye területére, bár az oroszok az egész Donbassz-nak, vagyis a Donyecki Népköztársaságnak is szántak a jótékonysági akcióból. Az orosz média közlése szerint a szállítmány tartalmát moszkvai és környéki lakosok gyűjtötték össze az orosz néppel való szolidaritás jegyében, azonban később kiderült, hogy a járművek korábban a hadsereg tulajdonát képezték, azokat festették át fehérre egy Moszkva melletti katonai bázison, a tartalmát pedig a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának raktárából töltötték fel. A Krímben feltűnt járművekhez hasonlóan semmilyen megkülönböztető jelzés, rendszám, nem található rajtuk. Egy másik vélemény szerint a humanitárius szállítmány ilyen erődemonstráció szerű megjelenése, Obama hét elején történt bejelentésére adott válasz, ugyanis az amerikai elnök bejelentette, hogy katonai intervencióként értékel minden, Kijevvel nem egyeztetett behatolást az ország területére. Többen gondolják úgy, hogy Moszkva így demonstrálja, hogy „ha megtiltják számunkra a szállítmány eljuttatását Ukrajnába, majd megmutatjuk, hogy mi viszont azt tesszük, amit helyesnek látunk”.

 

A humanitárius szállítmányra egyébként valóban szükség van bizonyos településeken, elsősorban Luhanszk megyében, ahol a hadiállapot miatt a mindennapi élethez nélkülözhetetlen feltételek egyre inkább hiányoznak: a víz tisztításához szükséges infrastruktúra tönkrement, a szemétszállítás és egyéb kommunális szolgáltatások leálltak, közegészségügyi vészhelyzet van. Mindezt tetézi, hogy az ukrán hadsereg egyre szorosabb gyűrűbe szorítja össze a felkelőket, akik egyre elkeseredettebben küzdenek, és a 16-60 éves korú lakosságból fegyveres harcra kényszeríti a férfiakat. Tovább rontja a helyzetet, hogy a nyugdíjak és fizetések sem érkeznek meg időben, illetve a banki infrastruktúra megrongálódott: az ATM-eket nem tudják időben feltölteni,akinek van bevétele, az is nehezen jut készpénzhez. Donyeckben nagyon gyakorivá váltak az emberrablások, valamint a „Népköztársaság” céljaira történő autó foglalások: a tulajdonosokat jobb esetben fegyverrel megfenyegetik, rosszabb esetben le is lövik, ha nem szolgáltatják át járműveiket a felkelők céljaira. A foglyul ejtetteket többnyire a biztonsági szolgálat pincéjében tartják megkötözve, nagyon sok embert halálra kínoznak, az önjelölt vezetők rendszeres kivégzéseket tartanak. Mindennek oka lehet egy Majdanon készült fotó az elrabolt ember telefonján, vagy egy rossz helyen elhelyezett „lájk” a Facebookon.

A héten Putyin elnök telefonbeszélgetést folytatott Jose Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével, aki óva intette orosz kollégáját bárminemű katonai intervenciótól, még a humanitárius segítségnyújtás leple alatt is, és az országát sújtó szankciók szigorításával fenyegette meg az orosz elnököt. Úgy tűnik azonban, hogy Putyinnal szemben a már bevezetett kereskedelmi korlátozás nem hatékony eszköz, sőt az orosz törvényhozás válaszlépésként még rá is tett egy lapáttal: amire az uniós szankciók – az EU saját érdekei miatt - nem terjedtek ki, attól is megfosztja az oroszokat. Azaz, mivel az EU-val, és az USA-val szemben más korlátozó intézkedésre nem futotta, kereskedelmi embargót hirdettek az élelmiszerekre. Ez egyes elemzők szerint ez olyan, mintha önmagát lőné lábon az ember, hisz az élelmiszerimport aránya Oroszországban a nagyvárosokban eléri a negyven százalékot.  

 

Címkék:embargó trójai faló Oroszország szankciók Ukrajna Putyin Grúzia Donyeck Szergej Sojgu Luhanszk Donbassz humanitárius szállítmány Abházia Szuhumi 35 komment

süti beállítások módosítása