Orosz kapcsolat

Szerda reggel kaptam az sms-t, hogy megtalálták Andrej Sztyenin holttestét. Az Ukrajnában dolgozó orosz újságírót augusztus 5-e óta nem találták, és a baljós sejtelmek ellenére reménykedtem abban, hogy az ukrán titkosszolgálat fogságában van. Mint kiderült, a fotóriporter összeégett holttestét egy kiégett autóroncsban találták meg a Donyeck közelében. A hírt barátja, Jurij Matszarszkij is megerősítette. Andrejnek nem ez volt az első veszélyes küldetése: hazament Szíriából és Egyiptomból. Egészségben visszatért a Majdanról, de Donyeckben sajnos életét vesztette. A Majdanon zajló eseményekről még januárban beszélgettem vele.

Az újságíró a Sznyezsnojétól Dmitrovkába tartó úton egy személyautóval utazott, ahol négy társával együtt életét vesztette. A korábbi hírek szerint az ukrán biztonsági szolgálat vehette őrizetbe a terrorizmus támogatásának gyanújával, ugyanis felvételein több alkalommal örökített meg kínzást, és embertelen bánásmódot az ukrán foglyokkal szemben. Az őrizetbe vétel tényét azonban Anton Gerascsenko a biztonsági szolgálat helyettese cáfolta, sőt Sztyenyint eltűnése után tíz nappal hivatalosan is keresni kezdték. Az orosz hatóságok követelik az újságíró halála okának kivizsgálását és a felelősség megállapítását, valamint kifejezték részvétüket a családtagoknak.

 Az utolsó információ Andrejről egy ukrán szerződéses katonától származott, aki Sztyenyin utolsó felvételein látható. A katona, Andrej Panaszjuk, egy atomenergia állomáson volt őr, ahol a szeparatisták támadása után súlyos sebesüléseket szenvedett. Andrej órákig feküdt súlyos vérveszteséggel és égési sérülésekkel egy erdős szakaszon, ahol a Donyecki „Népköztársaság” fegyveresei találták meg, őket kísérte Andrej Sztyenyin fotóriporter is. Panaszjukra édesanyja Sztyenyin felvételei alapján talált rá hosszas keresés utána donyecki kórházban, ahonnan – miután az intenzívről kikerült – együtt indultak haza. Útközben azonban újra tüzérségi tűz alá kerültek, így egy éjszakát a napraforgó földön töltöttek. Andrej ekkor még alig tudott járni, súlyos égési sérülései vannak, és emésztőrendszere egy részét eltávolították, egy ujját amputálták – hogy felépül-e valaha teljesen, nem tudni. Miután az éjszakát túlélték a napraforgóföldön, kijutottak az úgynevezett Donyecki Népköztársaság területéről, Andrejt helikopterrel kórházba vitték. A kórházban fogalmazta meg azt a levelet, amely az utolsó információ volt Andrej Sztyenyin fotóriporter hollétére vonatkozóan. Panaszjuk ebben Sztyenyin édesanyjának írt arról, hogy a riporter a kínzásában nem vett részt, nem bántotta, kizárólag riporteri munkáját végezte. Kifejezte, hogy sajnálja az események alakulását, és reméli, hogy hamarosan béke lesz. A történetről Viktorija Ivljeva beszélt, aki szintén a RIA fotóriportere: ő kereste meg az Adrej Sztyenyin utolsó felvételein található katonát, és adta át a sérült katona levelét az eltűnt újságíró édesanyjának. Noha Ukrajnában naponta mintegy ötven-hatvan polgári lakos és katona esik áldozatául a háborúnak, az ilyen történetek emlékeztetnek arra, hogy minden szám mögött egy-egy család tragédiája van. Ukrán családoké és oroszoké.

Az orosz ellenzéki média és az ukrán sajtó szerint több százra tehető azoknak az orosz katonáknak a száma, akik Kreml által tagadott orosz megszállás áldozatai. Civil szervezetek és újságírók próbálják felderíteni azoknak a családoknak a tragédiáját, akik fiataljai katonaként harcolnak, vagy harcoltak Kelet-Ukrajnában. Egyedül a pszkovi 76-os légidesszantos rohamhadosztályból egy századnyi katonát lőttek szét a Donyeck környéki harcokban az Echo Moszkvi szerint. A Kremltől független média listát vezet az Ukrajnában eltűnt, elesett vagy fogságba került katonákról. Az orosz hadvezetés és kormányzat azonban tagadja, hogy hivatalos egységei lennének Ukrajnában. Míg a Kreml szerint a szabadságukat töltő katonák önkéntesként vannak ukrán területen, Samantha Power, az USA ENSZ-nagykövete kétségbe vonta ezt az állítást mondván, hogy az eltávozó katonák nem harci járműveken szokták szabad idejüket tölteni.

Jelena Petrovna Tumanova a fiát zárt koporsóban látta újra viszont, amelyen kis ablakot hagytak, amin keresztül arcát felismerheti. Felnyitni azonban nem lehet, mert testének nagy részét a repeszek szétroncsolták. Az asszony a Novaja Gazetának elmesélte, hogy fia szakaszából több szülőt ismer, akik már csak a fiaik testrészeinek darabjaiból nyert DNS minták alapján tudhatják biztosan, hogy fiúk elesett, sokakat azonban névtelen sírokban azonosítatlanul temetnek el Ukrajnában. Anton Tumanov nem talált állást lakhelyén, a Mari köztársaság Kozmodemjanszk nevű városában. Szerződéses katonaként először a Kaukázusba küldték, majd júliusban Ukrajnába vezényelték a 18-as gépesített lövészbrigád kötelékében. Menyasszonya, Julija elmondta, hogy minden nap beszéltek telefonon 23-áig, amikor is Anton azzal hívta fel, hogy Ukrajnába megy háborúzni. „De Ukrajnában nincsenek orosz katonák” - ellenkezett a lány. „Felkelők szerepében megyünk”- válaszolta a vőlegénye. Később interneten beszéltek, a fiú azt írta, hogy nincsenek a boltban szuvenírek, majd hrivnyát visz a lánynak emlékbe. „Elküldtek, hogy támogassuk a felkelőket. Ne aggódj, nem lesz semmi ciki.”- így szólt az utolsó bejegyzés, amit a lány kapott. Augusztus 10-én Sznyezsnoje mellett készült az utolsó kép, amit a Vkontakte oldalára feltöltött. A halotti bizonyítványt 13-án állították ki a fiatal katonáról a rosztovi halottasházban. Közösségi portálok szerint Rosztov kórházai tele vannak katonákkal, a sebesülteket repülővel Szentpétervárra szállítják.

A hivatalos orosz állami hírügynökségek hírei szerint azonban egyetlen zászlóalj tévedt véletlenül Ukrajna területére, ezen kívül kizárólag civil önkéntesek harcolnak Ukrajnában. Hivatalos haderő sem haditechnika nincs az országban orosz oldalról. Éppen ezért Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő cáfolta azokat a híreket, melyeket  a BBC, az Unian és egyéb ügynökségek tettek közzé arról, hogy Putyin és Porosenko tűzszünetről állapodtak volna meg. Nem állapodhattak meg tűzszünetről, mert Moszkva nem érintett fél a konfliktusban.

A walesi Newportban megrendezett NATO csúcson Porosenko ukrán államfőt feltétlen támogatásáról biztosította Anders Fogh Rasmussen főtitkár. Az állam-, illetve kormányfők készültségi akciótervet fogadnak el, amelyek előirányozzák, hogy az egyes tagországok rotációs alapon lényegében folyamatosan több ezer katonát tartanak majd a balti államokban, Lengyelországban és Romániában, radikálisan csökkentik a NATO gyorsan reagáló erőinek riasztási idejét, illetve sűrűbben és intenzívebben fogják gyakorlatoztatni az egységeket, az orosz agresszióra válaszul.

A Kreml ötödik hadteste

Az ukrán hadsereg fehér foszforral bombázza saját lakosságát. Szlovjanszk környékén foszfort tartalmazó gyújtóbombákkal követ el népirtást saját lakossága ellen a kijevi junta – adják hírül az orosz médiában. Mutatnak síró embereket, szétbombázott épületeket és felperzselt földet is az orosz televíziós csatornák, meg éjszakai bombázást, foszforral. Az ukrán haderő cáfol, de a Donbasszon már senki nem hisz nekik, hiszen ők a kijevi junta, akik népirtást követnek el saját lakosságukkal szemben.

Az orosz média egyre durvább híreket közöl a kijevi hatalom oroszokkal (értsd orosz ajkú ukránokkal) szemben elkövetett akcióiról, számtalanszor népirtással és háborús bűnökkel vádolva az ukrán fegyveres erőket és a vezérkart, mindenek előtt pedig az elnököt. A saját lakosságát irtó, nőket és gyerekeket gyilkoló náciknak mutatják be azt a kormányt, amely Ukrajna területi egységének megtartása és területi integritása érdekében terror-ellenes hadjáratot indított az illegálisan felfegyverkezett szeparatista harcosokkal szemben. Noha valóban vannak a harcoknak polgári áldozatai, az ukrán vezetés ezekkel kapcsolatban kifejezte együttérzését, és egyértelművé tette, hogy a megtorló akció a fegyveres terrorcsoportokkal szemben, és nem a polgári lakosság ellen zajlik. Mára az is nyilvánvalóvá vált, hogy a szeparatisták vezetői szinte kivétel nélkül oroszok, titkosszolgálati múlttal rendelkező tisztek, vagy politológusok.

A foszfor-bombázás híreit az ukrán hadvezetés sajtótájékoztatón cáfolta. Ennek ellenére az oroszok minden Kreml által finanszírozott médiájában – az orosz és angol nyelvűben egyaránt tényként állítják. A stopfake.org nevű, orosz médiahazugságok leleplezésére létrehozott ukrán tényfeltáró újságírókból létrehozott szervezet, valamint az Információs Ellenállás nevű szervezet is egyértelműen bizonyította, hogy az orosz tévékben vetített, Szlovjanszk bombázásaként bemutatott képek 2004-es iraki felvételek, egyetlen csatornán sem helyesbítettek. Ha a magyar médiában nézzük meg a foszfor-bombázás híreinek megjelenését, akkor egyértelműen kirajzolódik egy szélsőjobboldalhoz köthető médiabirodalom: az olyan „leleplező”, „igazságot író”, „tényfeltáró” médiumok hozták le a hírt, mint a Hídfőnet, az Alfahír, a Szabad Riport, a Titkolthírek nevű Facebook csoport, valamint az Oroszország Hangja – orosz állami rádió magyar nyelvű honlapja, amelyek előszeretettel foglalkoznak különböző összeesküvés-elméletekkel, elsősorban a zsidó világuralom témakörében. A szélsőjobb oldalhoz kötődő média Kremlbe vezető szálaival több nyugati és magyar elemzés is foglalkozott, korábban a political radical blog bejegyzéséből tájékozódhatott a magyar olvasó az orosz hírgyárak itthoni közvetítőről. A bejegyzés szerzője többek között foglalkozik a „Kiállunk Oroszország mellett” Facebook-oldallal, mely bevallottan elfogultan tájékoztat a „liberális, atlantista média” ellenében az ukrán krízisről és a harcokról. A propagandája fő elemei a következők: 1. az Egyesült Államok és Kijev konspirációba ágyazott démonizálása, 2. az ukrajnai szeparatista törekvések felkarolása, 3. az orosz diplomácia és Putyin álláspontjának kritikátlan bemutatása, továbbá a kelet-ukrajnai harcokról való „háborús tudósítás”. Az oldal szerzőinek már mottó-választása is beszédes, hogy kikkel, és ki ellen határozzák meg magukat: „Oroszország mindig azok mellett fog állni, akik a kollektív szerint határozzák meg a fontos döntéseket, és nem egy állam (USA vagy Izrael), vagy egy államszövetség (NATO) akarata szerint” – Vlagyimir Putyin.Marine Le Pen Moszkva szövetségese

A szélsőjobboldal kremli kötődése természetesen nem az ukrán rendbontások kezdetére tehető, és nem is kizárólag a Jobbikhoz és Kovács Bélához köthető, noha Magyarországon hozzájuk kötődik legnyilvánvalóbban a keleti nyitás politikája és az orosz (sőt Eurázsiai Unió iránti) elkötelezettség. Amikor 2013-ban Vona Gábor Kovács (KG)Bélával látogatást tett a moszkvai Lomonoszov Egyetemen, az Eurázsiai integráció kapcsán rendezett előadáson a Jobbik elnöke bejelentette, hogy amint kormányra kerül, megvizsgálják annak lehetőségét, hogy az ország kilép az Európai Unióból, és az Eurázsiai Unióhoz csatlakozik. Dugin professzor, a tanszék vezetője, és az integráció egyik legfőbb ideológusa ezt a kijelentést nagy örömmel fogadta. Az oroszok tehát fontos európai szövetségesként tekintenek a Jobbikra, de a magyar szélsőjobbon kívül Nyugat-Európában is megtalálhatóak a megbízható támogatók. Franciaországban Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke a Kreml barátja, Görögországban az Arany Hajnal, a bolgár Ataka pedig egyes kutatók szerint kifejezetten az orosz kormány pénzén jött létre. Nem csak ideológiai, hanem katonai támogatást is nyújt az orosz-párti ukránellenes harcokban a lengyel fasiszták vezetője, Bartosz Bekier, a Falanga vezetője, aki csapatával deklaráltan részt vesz a fegyveres összetűzésekben a Donbasszon. Olaszországban a Millenium nevű fasiszta szervezet képviselői tettek a közelmúltban látogatást a donyecki szakadár vezetőknél, Pavel Gubarev és Denisz Pusilin is találkozott a olasz radikálisok képviselőjével, Orazio Maria Gnerre- vel, aki nem meglepő módon szintén Alekszandr Dugin eurázsiai gondolatának terjesztője, 2012 óta kötődik az orosz fasiszta tudóshoz.

Dugin Alekszander - nem csak ideológiát gyárt, de uszít is

Pavel Gubarev a donyecki szakadárok vezetője és az olasz szélsőjobb képviselői

A Kremlhez kötődő szövetségesekről pontos képet adnak az úgynevezett választási megfigyelők is, akik a Krími népszavazás hitelességén őrködtek: az Osztrák Szabadságpárt (Freiheitliche Partei Österreichs), a belga Flamand Érdek (Vlaams Belang), Kommunitárius Európai Nemzeti Párt (Parti Communautaire National-Européen), a bolgár Ataka, a francia Nemzeti Front, a magyar Jobbik, az olasz Lega Nord és a Háromszínű Láng (Fiamma Tricolore), a legyel Önvédelem (Samooborona) a szer Dveri és a spanyol (Plataforma per Catalunya)vett részt a referendum legalizálásában. Ők az Eurázsiai Tanács a Demokráciáért és Választásokért nevű szervezet felkérésére utaztak megfigyelni a választások tisztaságát, amelyet jelenleg Luc Michel nevű belga szélsőjobbos politológus elnököl (a Parti Communautaire National-Européen alapítójaként), aki hű követője és korábban személyi titkára Jean-François Thiriart-nak, akit náci kollaboránsként elítélt a bíróság. Az általa elnökölt szerv önmagát kormányoktól és politikai blokkoktól független szervezetnek mondja, ugyanakkor nem titkolja elkötelezettségét Putyin iránt a nyugattal szemben: bármely illegitim politikai folyamat mellé bátran nevét adja: így a krími népszavazás, Dél-Oszétia vagy Abházia vagy a Dnyeszter-menti köztársaság státuszának legalizálása.