Igari Léna 2014.08.30. 20:08

Félelem nélkül

Ezek az ukrán fiatalok zavarták el először Azarov kormányát, majd Janukovics egész rendszerét, amely szétlopta Ukrajnát. Sokan azt mondják, hogy puccsot hajtottak végre. De kivel szemben keltek fel? Egy köztörvényes bűnözővel szemben, aki miután önmaga és a sleppje számára a kajmán szigeteki bankszámlára menekítette az ország vagyonát, olyan közjogi berendezkedést épített fel, amely lehetetlenné tette a jogállami működést.. 

Nekik Európa nem a fogyasztói társadalmat és a "szakállas nőt" jelenti, hanem a függetlenül működő bíróságokat, és a korrupció mentes közigazgatást. Az érdemek alapján történő felemelkedés lehetőségét a klientúrának leosztott pozíciókkal szemben. 

1956-ban Magyarországon forradalom volt - hasonlóan keltek fel az ukránok saját zsarnoki rendszerükkel szemben. És ahogy Magyarország egyedül maradt '56-ban, az ukránoknak is egyedül kell szembenézniük az orosz tankokkal, és egyedül lesznek, mert senki nem fog ujjat húzni a Nagy Medvével. Hideg telük lesz - orosz gáz híján - és drága rezsijük. És a Nyugat majd néha "kifejezi aggodalmát", és ettől pont semmi nem fog változni. 

Amikor a fenti képsorok készültek, beszéltem egy orosz újságíróval, Andrej Sztyenyinnel, aki most éppen eltűnt a Donbasszon. Ő akkor ott volt a Majdanon, és elmondta, hogy a -18 fokban a rendőrök vízágyúzása után a víz azonnal vastag jégrétegként ráfagy a ruhára, és egyáltalán nem fázik. Andrej sok veszélyes helyen dolgozott: Szíriában és Egyiptomban az "arab tavasz" eseményei idején. Nem csak jó fotókat készített, hanem az írásai is jók voltak, noha fotóriporternek szerződtette a RIA. Drukkolok neki, hogy épségben, egészségben megkerüljön. És drukkolok az ukránoknak, hogy az októberi választások után jó kormányuk alakuljon. És drukkolok az Ukrajnába akaratukon kívül vezényelt orosz katonáknak, hogy ne kelljen vért ontaniuk, és az ukrán katonáknak is, hogy ne kelljen éles bevetésen harci tapasztalatokat szerezniük. 

 

 

 

 

 

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rosszija.blog.hu/api/trackback/id/tr826650617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.31. 07:47:52

Milyen kis fasiszta hősök... amikor nem gyilkolnak éppen, akkor jegesvödör kampányban celebkednek és melegük van... igazi szuperhősök ezek. De nem baj, volt már ilyen 70 éve, akkor Berlinig lettek kergetve a fasiszta szuperemberek.

Krisz11 2014.08.31. 11:33:25

"Hideg telük lesz - orosz gáz híján"

Az oroszok szívesen adnak gázt, csak fizetni is kell érte. De persze adhatna nyugat európa is gázt ingyen, csak van egy sejtésem, hogy mégsem fognak.

"arab tavasz"
És mi lett az arab tavasz eredménye? Olyan iszlámisták nyugati felfegyverzése, akik megeszik a halott katona szivét, meg felemelkedett az Iszlám Állam (ISIS), meg totális káosz mindenhol.

Ha ezt akarják ukrajnában is, csak gratulálni tudok hozzá.

abc 2014.08.31. 11:35:43

@maxval a bircaman: Milyen orosz bérencnek lenni? Milyen 'fasiszta' kiáltani mindenre amikor azt se tudod mi az? Miért írsz minden egyes posztba elsőként ahol választott -szovjetorosz- hazádat vélt kritika éri?

nyehehe 2014.08.31. 11:39:05

@maxval a bircaman: Nem értelek. DE ha ez oroszpárti nyilatkozat lett volna, emlékeztetnélek, hogy az USA hadigépezete látta el az oroszokat is, és a partraszállás nélkül esélye sem lett volna Oroszországnak német földre lépni. Most meg úgy fest a helyzet, hogy nem csak a németekkel kerülnek szembe, hanem a komplett nyugattal, beleértve az USA-t. Esélyük sincs. Már a közvetlen szomszédaik is hánynak tőlük, mert olyan embereket tettek a fejük fölé, akik kizsákmányolták őket. Nem véletlen, hogy Janukovics Oroszországba menekült. És az sem, hogy a nyilvánvaló korrupció ellenére csak egy ország volt, aki ezt a gerinctelen férget támogatta. Majd amikor végleg elkergették, akkor az oroszok kiadtak egy nyilatkozatot, hogy "megértik" az ukrán népet.. Ha ha ha. Ugyanígy fogják majd megérteni a fehérorosz népet is, miután végre sikerül elkergetni Lukasenkót? (aki szintén csak oroszországba menekülhet) A demokratikus fehéroroszország sem fog már senki hinni nekik. MAjds azt is elfoglalják orosz tankokkal? Ahogy velünk tették 56-ban, hogy megjöjjön az eszünk, és fogadjuk el a fejünk fölé rakott elmebeteg oroszpártiak garázdálkodását. Szóval ahogy terjed a demokrácia ezek úgy szereznek újabb és újabb ellenséget. Mert ahová eddig betették a lábukat, ott csak rombolást csináltak, mert abból indulnak ki, hogy mindenhol olyan alkesz agyhalottak élnek, mint a saját országukban, akik beletörődtek, hogy náluk nincs igazi demokrácia, és minden zsíros melót a hatalmi elit szerez meg magának.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.31. 12:10:11

@abc:

Az igazság a lényeg. Az igazság "bérence" vagyok.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.31. 12:11:30

@nyehehe:

Lukasenkát támogatja a belaruszok 80 %-a. A 20 % akkor fogja tudni "elkergetni", ha ott is puccsot szervez valaki külföldről.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.08.31. 12:12:10

@nyehehe:

Igazi demokrácia? Az mi? Ha a liberálisok vannak hatalmon?

jogalany 2014.08.31. 13:24:31

Az írásról: Nem az a baj, hogy vannak benne csúsztatások, hanem az egész úgy ahogy van, egy nagy hazugsághalmaz.
Ketté kell választani a narancsos, sálas tiltakozást, amit Soros György finanszírozott (10 millió $-jába került, ezt személyesen Ő maga ismerte el), és a tavaly kezdődött és idén kulminált erőszak időszakot amit már 2000 Bécs mellett összegyűjtött és tavaly szeptembertől beszivárgott zsoldos hajtott végre. Már megvan az az amerikai volt tengerészgyalogos mesterlövész aki egyik elfoglalt hivatali épületből lőtte le a majdanistákat, és a rohamrendőröket egyaránt. Nem a nép fiai voltak a jobboldali szektor tagjai, és nem is a szektor adta a fő erőket a majdanon. Tehát ami Kijevben történt az pucs volt. És ezzel az erőszakkal hatalomba jutatott kormány van most is a hatalomban. Jól jellemzi az irányítókat, hogy a Lengyel külügyér azt mondta a Kijevi vezetőknek, hogy vagy elfogadjátok, vagy meghaltok mind.
Demokrácia? Hol van? az usa-ban ahol a szenátor elismeri, hogy a korrupció élteti a gazdaságukat, vagy németföldön, ahol pénzért meg lehet váltani 10 éves jogerős börtönbüntetést? függetlenek-e a bíróságok, ha szabályszerűen futószalagon ítélkeznek most éppen a bankok ellen, egy héttel azelőtt meg a hitelesek ellen. Már a joggal szemben is függetlenek, de nem a politikától, nem a személyi kapcsolatoktól. Vagy a tisztességről lehet-e beszélni ahol még a lottóval is lehet csalni, de a smittelő nyerhet 3,5 milliárdot?
Ukrajnában a donbassz lakossága lázadt fel a kijevi önkénnyel szemben, mert már kevés volt a gazdasági elnyomás, még a nemzeti nyelvük, a nemzeti tudatukat is megtámadta a Kijevi banderisták nyomdokában lépegető kormányhatalom. És ez a Kijevi hatalom támadta meg a saját népét, bombázza, ballisztikus rakétával lövi, írtja az oroszajkúakat. Nekik kellet szembenézniük az orosz típusú tankokkal, amelyeket kijev vezényelt ellenük. Az ukrán szélsőjobbos és külföldi zsoldosok (napi 1000 $ )vezetik ezeket, ők kezelik a nehéz tüzérséget, amelyek drónokkal (német származékok, a péncél elhárításuk meg amerikai gyártmányúak) szerzett infok alapján céloznak. Orosz katona az amelyik az orosz hadsereg által van odavezényelve, de ilyen még egy sem volt, mert kb 5000 olyan harcosa van donbassznak a 20 ezerből, akik máshonnan önkéntesek, így vannak spanyolok, olaszok, szerbek, oroszok és van más nép gyermeke is. Ők nem pénzért harcolnak, hanem a fasiszta veszély ellen, az általános emberi jogok így az önrendelkezési jogért is. Volt egy népszavazás ! EBESZ ellenörzés mellett, és a többség el kíván szakadni Ukrajnától. Mint az olaszoknál, mint a skótok, mint a spanyoloknál, mint koszovóban.
Andrej Sztyetyinért több nemzet újságirói küzdenek, mert a külügyes - Kijevi - szóvivője elszólta magát, Ők tartóztatták le, tehát nem tűnt el, csak valamelyik börtönben van és kijev nem engedi el.
Nincsenek ukrajnába vezényelt katonák, csak önkéntesek. Mint az a Szudáni születésű, angol állampolgárságú zsoldos aki Luhanszk mellett vesztette életét, vagy azok a Lengyel állampolgárságú zsoldosok akik a partizánok támadásában haltak meg a Dona típusú roham lövegek mellett amelyik a Lengyel hadseregben van rendszeresítve. A cég amelyik küldte Őket a harcba, a Lengyel Belügyminiszter tulajdona.
Donbaszról kijevnek le kell már mondania, mert soha nem felejtik el az ott lakók, mit tett velük az illegitim Ukrán kormány.

jogalany 2014.08.31. 13:41:06

@nyehehe:
Rosszul tudod a történelmet. Stalingradnál a német erők első komoly verségüket kapták, de nem roppantak meg, De Kurksz után már nem maradt erő és eszköz a további kezdeményezésre, ott már megroppantak. Az orosz hadsereg akkor is bedarálta volna a német erőket, ha nincs partra szállás. Az át telepített ipar bőven a német felett teljesített és fölényük Berlinnél már 20 x volt.
Az orosz igazi ellenfele az angol és amerikai pénzcentrumok, nekik kell a hatalmas természeti erőforrás, mely oroszföldön van. Lásd most éppen Imran Hosein féle nyilatkozatot, de előtte Mohamed Ali Ramin is a híres Brezinschky féle könyvre mondott hasonlókat.
Ukrán oligarchák csaló gazember mind, mert a magyar, a német és angol, vagy Indiai, Francia, a Román az nem az.

Tudományos libsizmus 2014.08.31. 14:27:16

@nyehehe:
Mi az az "igazi demokrácia"? Ahol a libsik fújják a passzátszelet, mi?

Tudományos libsizmus 2014.08.31. 14:35:16

@nyehehe:
A partraszálláskor az oroszok már majdnem Németország határainál voltak. A német katonaveszteségek 80%-a az orosz fronton "keletkezett". Ha Sztálin 1943-ban fegyverszünetet köt Hitlerrel (voltak ilyen próbálkozások Svédországon keresztül), az angolszászok elmehettek volna kapálni, egyedül nem tudták volna Németországot legyőzni. Képzeld magad elé Normandiában azt a 150 német hadosztályt, amelyik keleten harcolt.

tobias2 2014.08.31. 15:22:47

Olvassátok néha a másik oldalt is. Például Szolzsenicint.

Részletek V.T. Tretyakov interjújából Alekszandr Szolzsenicinnel, amely a Moszkovszkije Novosztyi 2006. április 28 - május 4-i számában jelent meg:

V.T.: Személyes véleményem, hogy ha a az euro-atlanti (keresztyén) civilizáció három szereplője, nevezetesen az USA, az EU és a Kelet-Európai (Orosz) Szövetség nem lép stratégiai szövetségre egymással, ez előbb vagy utóbb civilizációnk megszűnésére vezet. Miben látja az euro-atlanti civilizáció megmentésének zálogát, és egyáltalán szükség van-e e civilizáció megmentésére?

A.Sz.: Sajnos szükség van. A világ politikai folyamatai nem a kívánt irányban haladnak. Az USA egyik országot a másik után szállja meg katonai erővel. Ez a helyzet Boszniában már 9 éve, Koszovóban és Afganisztánban 5 éve, Irakban 3 éve, és ott még sok évet lesznek kénytelenek lehúzni. A NATO és az USA lényegében ugyanazt csinálja. Világosan látható, hogy a mai Oroszország nem jelent számukra fenyegetést; a NATO módszeresen és eltökélten fejleszti katonai felkészültségét Kelet-Európában és az Oroszországtól délre fekvő területeken. Nyílt anyagi és ideológiai támogatást nyújt a „színes” forradalmaknak, és érvényesíti az észak-atlanti érdekeket Közép-Ázsiában. Kétségtelen, hogy Oroszország teljes bekerítésére, majd szuverenitásának csorbítására törekszik. Nem, Oroszország csatlakozása egy ilyen euro-atlanti szövetséghez, amely erőszakosan propagálja és terjeszti világszerte a mai nyugati demokrácia ideológiáját és formáját, a keresztyén civilizációt nem erősítené, hanem gyengítené.

V.T.: Hogyan viszonyul az ukrajnai eseményekhez? Ennek kapcsán mi a véleménye az orosz nemzet megosztottságáról és arról, hogy ma éppen az orosz a modern Európa legmegosztottabb nemzete? Köteles-e Oroszország felvetni az oroszok és az orosz területek újraegyesítésének kérdését, ha nem politikailag, akkor legalább intellektuálisan, az ukrán elit azon törekvése láttán, hogy Ukrajnát EU és különösen NATO tagállammá tegye?

A.Sz.: Az ukrajnai események már a hamis és téves 1991. évi népszavazás óta (amiről másutt már írtam és beszéltem) csak fájdalmat és keserűséget keltenek bennem. Az orosz nyelv fanatikus elnyomása és üldözése (holott a legutóbbi felmérések szerint Ukrajna lakossága több mint 60%-ának ez az anyanyelve) egyenesen vérlázító, és Ukrajna kultúrájára nézve is káros. Hatalmas területeket, amelyek soha nem tartoztak a történelmi Ukrajnához, mint Novorosszija, Krím és az egész délkeleti körzet, erőszakkal Ukrajnához csatolták és most a NATO-ba is be akarnak kényszeríteni. Valahányszor találkozott az ukrán elnökkel, Jelcin minden alkalommal kapitulált és engedményeket tett. A fekete-tengeri flotta kiűzése Szevasztopolból (amelyet még Hruscsov sem engedett át az Ukrán Szövetségi Köztársaságnak) a XIX. és XX. századi orosz történelem legaljasabb lábbal tiprása.

Ilyen körülmények között Oroszország semmilyen formában nem engedheti át a sokmilliós orosz lakosságot Ukrajnának, nem tekinthet el attól, hogy ők az orosz nemzet részét képezik.

steery 2014.08.31. 15:27:38

Szerintem az egész balhé mögött az orosz oligarchák állnak, akik a legtöbbet kaszálják ezen a háborún (először a fegyverekkel, aztán a törvénymódosításokkal, szankciókkal, végül a feketézéssel és az újjáépítéssel). Ezek mögött pedig az egész világot irányító pénzügyi körök állnak, akik mögött a Bilderberg csoport áll. Putyin most egyértelműen amerikai taktikát követ: biztos megnézte a Mission Impossible összes részét és ezután támadt az az "eredeti" ötlete, hogy olyan katonákat küld a háborúba, akiket közben letagad. Ismerős ez a szöveg? "Ha téged vagy a csoportod bármely tagját elfognák, a Kreml tagadni fogja, hogy tudott az akcióról. A diszk 5 másodpercen belül megsemmisíti önmagát. Sok szerencsét, orosz kiskatona!" :-D

űrszelvény (törölt) 2014.08.31. 17:14:51

"De kivel szemben keltek fel? Egy köztörvényes bűnözővel szemben, aki miután önmaga és a sleppje számára a kajmán szigeteki bankszámlára menekítette az ország vagyonát, olyan közjogi berendezkedést épített fel, amely lehetetlenné tette a jogállami működést.. "

Hmm...

Akkor 2006-ben a tüntetőknek elég lett volna kigurítani ezeket a mondatokat a hazai politikai viszonyokra szabva. És akkor a köztörvényes randalírozó csürhe helyett -akik egy demokratikus választásokon hatalomba került kormány ellen keltek fel- hős szabadságharcosok lettek volna? És az EU nyomás alá helyezte volna az akkori kormányt addig, amíg a tüntetők el nem foglalják a közintézményeket?

Netalán-tán a kelet ukrajnai felkelők is hős szabadságharc státuszra cserélhetik ezzel a varázsigével a valóban nem túl jól csengő terrorista státuszt?

Mert abban gondolom egyetértünk, hogy mindenféle alátámasztás és jogerős ítélet nélkül kijelenteni, hogy az aktuális hatalom gaz korrupt, és választás útján nem leváltható, az nem nagy dolog. Tudod: ahogy az elakadásjelző sem mentesít a KRESZ szabályok alól, úgy ezek a mondatok sem jogosítanak fel semmire :)

Igari Léna 2014.08.31. 19:19:33

@űrszelvény: Egyfelől jogos a felvetésed, hiszen felületes szemlélőként hasonló események indultak el a Majdanon is, mint 2006-ban Budapesten. Azonban mindent más fényben tüntetnek fel azok a tények, amelyek ezeket a tiltakozásokat kiváltották:
1. A rendőri brutalitás messze meghaladta a 2006.10.23-i, budapesti fellépést.
2. Az ukrán "elit" olyan mértékben lopta szét az országot, hogy amikor Strauss Kahnnal újabb IMF hitelről tárgyaltak, dühöngött, hogy megint szétlopták az előzőt.
3. Amikor a magyar állampolgárság megvásárlásával kapcsolatban írtam cikket, akkor felhívtam egy ügynökséget, ahol biztosítottak afelől, hogy - még ha nem is léteznek magyar felmenőim - az illetékes bíróság kiállítja majd a szükséges születési anyakönyvi kivonatot, amely alapján igazolhatom a származásom. Vagyis még a bíróságokat is megvették!
4. Személyes ismerőseim - kiegyensúlyozott, normális családok, nem fasiszta szélsőségesek, nácik, stb - olyan mértékig szenvedtek jogsértéseket, hogy támogatói lettek a Majdannak, és a mostani alkotmány - amely a korábbi prezidenciális berendezkedés helyett a parlamenti hatásköröket erősíti - mellett vannak.
5. A Jobb Szektor soraiban vannak szélsőjobb radikális elemek is, akik minden társadalomban megtalálhatók. Magyarországon éppen 20%-os a támogatottságuk, és Jobbiknak hívják őket. Ukrajnában nincsenek kormányzati pozícióban, és az elnökválasztás nyilvánvalóan megmutatta, hogy néhány százaléknyi a támogatottságuk, nem lesznek kormányalkotó tényezők. Sokkal inkább tartom veszélyesnek a jobbos-populista Ljaskót, mint a Jobb Szektort.
6. Végül pedig a Jobb Szektor hisztériát az kremli propaganda-média gerjesztette, aki a "pravaszek", meg a "nacgvardia" ellen hergelte a donbassz lakosságát, miközben a valódi "junta" a Donyecki és Luganszki "Népköztársaság" vezetése volt: a moszkvai titkosszolgálat emberei, egyenruhás speciális alakulatnál szolgáló tisztek, és egyéb erőszakszervezetek emberei kerültek senki által meg nem választva az új "államok" élére.

Éhes.ló 2014.08.31. 21:25:12

Egy újabb hazug fos poszt.

bulista 2014.08.31. 21:46:05

@Éhes.ló: Mi a gond paci - neked is Moszkvából küldik a zabot, mint birka testvérednek?

Éhes.ló 2014.09.01. 16:43:03

@bulista: a birka nem fogyaszt zabot, száraztakarmányként szénát , lucernát adnak neki. A ló kétségtelenül kap abrakként zabot, de a nicknév felcserélése a kommentelő emberrel meglehetős alacsony szellemi szintről ad bizonyságot.

A posterina már sokadjára közöl végletesen elfogult, csúsztatásokkal, blőd hazugságokkal teli postot.
Én nem innen tájékozódok, hanem igyekszek több, adott esetben a propagandaháború másik résztvevőjétől is információkra szert tenni, ami szintén nem maga az igazság, de legalább a másik fél álláspontját is tükrözi, mint pl. ez:
mandiner.hu/cikk/20140222_levaltotta_az_ukran_parlament_janukovicsot
vagy ez:
hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=73101

Abban pedig őszintén reménykedek, hogy a cionista puccs kitűnő precedens lesz a cár számára, amikor kijevbe zavarja az átállt, visszafordított ukrán katonai alakulatokat és valzmanékhoz hasonlóan fegyverrel zavarják el a galiciai hitközség minden tagját a jobbszél nácijaival is.

Ha akarod tudni miként játsszák ezt arrafelé, akkor a figyelmedbe ajánlok egy videót, mi vár a puccsistákra a cártól, ajándékul az oroszajkú lakosság legyilkolásának cionista öteletéért és gyakorlatáért:
youtu.be/U-SPEynF2bc
youtu.be/RsJe6uBlEs8

Igari Léna 2014.09.02. 11:02:09

Az nem tűnik föl, hogy mindig az az oldal tölti fel a húsdarálós képeket, amelyet fasisztának neveztek, a "russzkij mir" mészárlásaival? Az ukránok, akiket fasisztáztok, sokkal inkább vigyáznak az emberi méltóság tiszteletben tartására, mint az orosz mészárosok.

Éhes.ló 2014.09.03. 14:04:40

Szerintem tévedsz posterina, a videókat a propagandaháború részeként töltik fel és hazai lelőhelyük a bal-rad nem náci hírportál, hanem szélbal.
De ez ne zavarjon, ha nácizni akarsz a jobbszektoros puccsisták kipufogójából folytatott propagandád védelmében.
Nem nagyobb hazugság ez tőled, mint a többi...
süti beállítások módosítása