Orosz kapcsolat

Az utóbbi hetekben sok olyan értesülés és hír jelent meg a nyugati médiában, amelyből azt a következtetést lehetett levonni, hogy Oroszország nukleáris háborúra készül, vagy legalábbis számol a lehetőségével. De hogy a fegyverkezés, fenyegetőzés és az ukrán és szíriai katonai intervenció mellett valóban akar-e háborúzni a Nyugattal, azt az alábbiakban mérlegre tesszük.

Egy moszkvai lakótelepen óvóhely építésére vonatkozó plakátok jelentek meg a közelmúltban, amely az Egyesült Államok és szövetségesei által végrehajtott nukleáris csapás esetén menedékként szolgálhat a Volgai Körút lakossága számára - értesülhettek az ellenzéki aktivista, Alekszej Navalnij twitterének követői. A széles körben közzétett plakát azonban - mint utóbb kiderült - hoax volt, valószínűleg csak az ötszáz rubeles "hozzájárulás" begyűjtésére irányult a kihelyezése, nem az városrész hatóságai rakták ki.

Komolyabb visszhangot kapott viszont az orosz médiában az a tény, hogy a szentpétervári kormányzó, Georgij Poltavcsenko 30 dekagrammos kenyérfejadag biztosítására vonatkozó tervet dolgozott ki, amely húsz napon keresztül a város teljes, az ötmilliós lakossága számára garantálná ezt a mennyiséget, sőt erre elő is irányzott 160 millió rubelt. A kormányzó az egész országra vonatkozóan javasolta a kenyér fejadagra vonatkozó terv kidolgozását hadiállapot esetére - hosszabb időre véleménye szerint, a modern fegyverek miatt nem szükséges. Ezen túlmenően a rendkívüli veszélyhelyzetek esetén üzembe álló tájékoztatási rendszert is kipróbálták a hónap elején - mindez nem a biztonáságérzetét erősítette az embereknek, - valószínű azonban, hogy a városvezetés csupán a népszerűségét kívánta megerősíteni, hiszen a 900 napos leningrádi blokád emléke továbbra is mélyen él az oroszokban.

A következő riadalmat keltő megnyilatkozás az orosz "Liberális Demokrata Párt" vezetőjének száját hagyta el, aki azt mondta, hogy Hillary Clinton hatalomra kerülése egyet jelent a nukleáris háborúval. Nos, Vlagyimir Zsirinovszkij kijelentése otrombaság ugyan, és az amerikai választások befolyásolásaként is értelmezhetnénk, ha az orosz parlament harmadik legnagyobb frakciójának vezetője gyakorolna bármilyen hatást hazája törvényhozására. Ez (mármint a befolyása) azonban csupán a kormány előterjesztéseinek megszavazására korlátozódik, egyéb hatása nincs az orosz politikára - úgy is mondhatnánk, hogy a politikus biztonságos távolságban van a nukleáris rakéták indítógombjától.

Az apokalipszis-várók már gifet is gyártottak a radioaktív hamus híradóból

Sokakat aggodalommal töltött el a haderő toborzása, a Nemzeti Gárda megalakítása. Az orosz kormányzat ugyanis olyan törvényt alkotott, amely megteremti annak lehetőségét, hogy a tartalékosok és veteránok hat hónapra szerződéses állományú katonaságot vállaljanak, valamint elkezdték a nemzeti gárda sorainak feltöltését. Jelenti-e mindez egy közelgő háború előszelét? Nem feltétlen. Sokkal inkább valószínű, hogy a hazai problémák megoldása végett erősítik meg az ország haderejét: és itt nem csak a természeti csapásokkal vagy egyéb katasztrófákkal szembeni hatékony fellépésre kell gondolni. Az ellenzék félelme az, hogy az esetleges belső rendbontások "kezelésére" hozták létre a Nemzeti Gárdát. Az ok azonban ennél is prózaibb lehet: a vidéki városokban a gazdaság annyira nem működik, hogy szinte az egyetlen megélhetési lehetőség, ha a férfi bevonul és szerződéses katonaságot vállal. Ukrajnában rengeteg ilyen kilátástalan, egzisztenciális nehézséggel küzdő "kontraktnyik" - azaz szerződéses katona harcolt a szeparatisták oldalán.

Szintén nyugtalanító tény, hogy Oroszország a balti államokkal határos Kalinyingrádba nukleáris töltetekkel felszerelt rakétákat telepített. Ez okozott némi riadalmat a NATO-tag balti államokban és Lengyelországban is, amelyek kifejezetten a rakéták hatósugarába esnek, de Igor Konasenkov, az orosz Védelmi Minisztérium szóvivője igyekezett eloszlatni az aggodalmat, és bejelentette, hogy a rakéták az amerikai kémműholdakat veszik célba. A litván belügyminiszter szerint - akinek országa egyébként szomszédos a fent említett területtel - ez csupán egy tárgyalási taktika, noha elég barátságtalan.

Mindemellett Oroszország és az Egyesült Államok kapcsolata a hidegháború óta nem tapasztalt válságba került, amióta az amerikaiak felmondták az együttműködést a szíriai rendezésben, és felvetették, hogy szükséges megvizsgálni, nem követett-e el az orosz fél háborús bűncselekményt. Putyin elnök ezt a lépést annyira nehezményezte, hogy az állami kézben lévő orosz média egyből háborút kezdett vízionálni, mivel az elnök pedig felmondott egy sor nukleáris megállapodást - például a tizenhat éve megkötött, hadászati célú plutónium-készlet csökkentésre vonatkozót. A szerződések felújítását pedig olyan gazdasági és pénzügyi feltételekhez szabta, amelyek gyakorlatilag a Krím-félsziget annektálása kapcsán bevezetett gazdasági szankciók visszavonását jelentetnék. A két ország közötti kapcsolat közti mélypontot mutatja, hogy az oroszok légvédelmi rendszert állítottak üzembe Szíriában, és nem tartották kizártnak, hogy akár amerikai repülőgépet is lelőnének - annál is inkább, mert mindenféle együttműködést felmondtak a légtér használatának egyeztetése kapcsán is. Ezek az egyeztetések - amelyek Izraellel eddig nagyon jól működtek - megakadályozták, hogy egymás gépeit lelőjék a szíriai polgárháborúban a különböző fegyveres csoportokat támogató hatalmak. Ennek veszélye most megnőtt. Arról nem is beszélve, hogy Oroszország annak lehetőségét is felvetette, hogy katonai jelenlétét Kubában és Vietnámban is megújítja, valamint mintegy ötezer desszantost küldött az Egyiptommal közös hadgyakorlatra a Közel-Keletre. Mindezek mellett Dmitrij Kiszeljov, az állami média egyik propagandistája ismét belengette a "radioaktív hamuvá" válás lehetőségét az Egyesült Államok számára.

Nyilván felmerül a kérdés, ha nem akar háborút kirobbantani, akkor mi Putyin célja ezekkel a lépésekkel? A New York Times által megszólaltatott orosz politológus, Jekatyerina Schulmann szerint nem csak annak hangsúlyozása, hogy az Egyesült Államok jelenlegi és leendő elnökének is egyenrangú tárgyalópartnere nemzetközi kérdésekben, hanem a hazai problémákról tereli el a figyelmet: az egyre nagyobb lyukról a büdzsében, és a rezsitarifák drasztikus megemelkedéséről. További komoly gondot jelent a társasházak lakói számára az úgynevezett "nagyfelújításra" szedett hozzájárulás: az elöregedő lakásállomány felújítására ugyanis a központi költségvetés nem tartalmaz keretet, a lakók számára viszont elviselhetetlenül magas terhet jelent a saját lakásfenntartásuk mellett a közös tulajdonú részek felújításának finanszírozása.
Drasztikusan csökkennek az egészségügy kiadásai és hosszú évek után először a hadászati kiadásokat is visszavágták. Putyin hatalomrakerülése óta először csökkennek a reálbérek, és a óriásiak a cégek dolgozóik számára ki nem fizetett bértartozása. "Látom a retorikája bizonyos mértékű eszkalálódását, amely nyilvánvalóan a szokásos tárgyalási módra való hangolódás - jegyezte meg Schulmann a New York Times riporterének, aki a jelenlegi szituációt az ukrajnai eseményekkel hasonlította össze - először az eszkaláció, aztán a konzultáció, végül egy lépés hátra. Ez, úgy tűnik a szokásos taktikája, amely - mint látható - működik".

Források:

The Washington Post
The New York Times
inosmi.ru
Vkontakte, 1tv.ru

Putyin dzsúdó-partnerének lenni jó. Nemcsak azért, mert kevés ember fektetheti két vállra az orosz elnököt, hanem azért is, mert az egész orosz törvényhozás vigyáz az ember vagyonára. A Duma illetékes bizottsága első olvasatban elfogadta a szankciókkal sújtott állampolgárok kárpótlására vonatkozó törvényt. A Rotenberg-törvény rendelkezése alapján tehát Putyin kedvenc oligarchája és edzőtársa mind az öt -Olaszországban lefoglalt  - villája után kárpótlást kaphat az orosz büdzséből.

                     Dmitrij Gudkov képviselő tweetje: "a Bizottság javasolja Ponyevezsszkovo "Rotenberg"- törvényjavaslatának                                           elfogadását, amely lehetővé teszi a külföldön lefoglalt vagyon föderális büdzséből történő kompenzálását. Durva"

Az orosz társadalom a nyugatitól nagyon eltérően működik: sokan várták, hogy a gazdasági szankciók hatására a kormányzat és az elnök támogatottsága visszaesik, ezzel szemben Putyin népszerűbb, mint valaha. Míg a Nyugat igyekezett olyan szankciókat bevezetni, több hullámban, amelyek kifejezetten az orosz elitet érintik. Az oroszokban ez csak a cinizmust növelte az Egyesült Államokkal és Európával szemben, és megmutatták hogyan kell igazi megszorítást végrehajtani: az ukrán és nyugati élelmiszerek embargóját a teljes lakosság megérezte.

Noha a gazdasági szankciók hatása egyelőre csak néhány üzlet és étterem árukészletének apadásán észrevehető, az orosz költségvetésre gyakorolt hosszabb távú hatások még kevésbé érezhetőek. Pedig a Rosznyeftnek nyújtott 1,5 billió rubeles (9.800 milliárd forint) pénzügyi támogatást, - melyet az orosz kormánytól kért Igor Szecsin, az olajtársaság elnöke, hogy a cég törleszteni tudja több mint 30 milliárd eurós adósságát – a szociális alapból vonták ki. Csakúgy, mint a Krímre költött milliárdokat, valamint a gazdasági szankciók miatt ígért kárpótlásokat szintén a költségvetési tartalék terhére írják. Ezek a tételek nem voltak bekalkulálva a büdzsé tervezésekor, annál is inkább, mert az orosz költségvetést három évre előre tervezik, és 2013-ban nem számoltak sem az ukrán háborúval, sem Krím csatlakozásával az Orosz Föderációhoz, sem a nyugati megszorítások hatásával, ami akár 3-4%-os GDP csökkenést is eredményezhet a gazdaságban, jelentősen csökkentve a szociális kiadásokra fordítható összegeket.

                      Rotenberg villája Szardínia szigetén

Mindezek fényében meglepő, hogy Arkagyij Rotenberg olasz hatóságok által lefoglalt villáinak kárpótlására az orosz költségvetésben találhatnak forrásokat. A Corriere della Sera olasz lap számítása szerint az oligarcha mintegy 30 millió eurós kárt szenved négy szardíniai villája és római szállodája lefoglalásával. A kormányzati tisztségviselők korrupciós ügyeire szakosodott Alekszej Navalnij még egy ötödik villát is talált, ami az oligarcha tulajdonában van. Navalnij tevékenysége révén kaphatunk képet arról az elképesztő mértékű vagyonról, amelyhez az orosz csinovnyikok az állami pénzek eltüntetésével jutnak, és véleménye szerint, ha ezt kompenzálják, az orosz adófizetőket duplán éri kár: egyszer, amikor ellopták, és egyszer, amikor kárpótolják az oligarchákat a lefoglalt vagyonért. Noha az orosz kormány korábban kijelentette, hogy nem támogatja, hogy a költségvetés térítse meg a szankciókkal érintett milliárdokat, a törvényhozás illetékes bizottsága mindazonáltal elfogadta azt a törvénytervezetet, amely lehetővé tenné a bíróságok számára, hogy az „orosz szuverenitásba történt beavatkozás” révén keletkezett károkat a büdzséből kompenzálják. Pár nappal később azonban Medvegyev kormányfő is letette voksát a kezdeményezés mellett, így a kormány is támogatja a tervezetet. Ezek után semmi nem állhatja útját a törvény megszavazásának: az egész orosz elit megnyugodhat – nem érheti kár. A szociális kiadásokat pedig megnyirbálhatják- attól az elnök támogatottsága nem csökken, hanem nő.

Pável Gubarjev, az Ukrajna keleti megyéiben zajló „felkelés” vezetője elmondta, hogy „Novorosszija” határait kész akár hét megyére kiterjeszteni, ezáltal tanújelét adta annak, hogy semmilyen mértékben nem tartja be a tűzszüneti megállapodás feltételeit. A felkelők tehát nem meghátrálnak, hanem offenzívát terveznek, a nyugat eközben további szankciókat tervez Oroszország ellen, amely „ott se volt”.

Korovin, Gubarjev, és elvtársaik Rosztovban 

A dokumentum aláírásának napján, szeptember 5-én, pénteken közös közleményében még így nyilatkozott az ún. Donyecki és Luhaszki „Népköztársaság” minisztertanácsának elnöke, Olekszandr Zaharcsenko és Ihor Plotnyickij: „Rendkívüli fontosnak tartjuk azt, hogy elérjük a vérontás befejezését és megelőzzük a humanitárius katasztrófát a délkeleti régiókban.”

Az ukrán vezetés és a szakadárok az EBESZ és Moszkva közvetítésével azért állították össze a 12 pontos megállapodást, hogy a Donbassz lakosságát megmentsék a humanitárius katasztrófától, és hogy felkészülhessenek a télre Ukrajnában. Érdemi megoldás azonban nem született a felkelők és Kijev közötti konfliktusra. Még abban sincs megállapodás, hogy kit neveznek „törvénytelenül felfegyverzett csoportoknak”, amelyek működésének beszüntetése a megállapodás egyik pontja, ugyanis Kijev részéről a felkelőket értik ez alatt. Ezért a megállapodás maga ellentmondásos, hiszen terrorszervezetként kezelt csoportok képviselőivel írták alá az állam képviseletében egyezményt. Ugyanakkor a felkelők részéről a Kijev által felfegyverzett, és a Nemzeti Gárda soraiba integrált fegyveres önvédelmi alakulatokat tekintik „törvénytelenül felfegyverzett csoportnak”, a kijevi kormányt pedig illegitimnek, ezért nem tartják be a megállapodást. 

   Fotó: Arje-Lejb Krasznopolszkij                           

Az eddig sem volt kétséges, hogy a minszki egyezmény nem hozza el a hosszabb távú rendezést, azzal azonban, hogy szeptember 9-én, Rosztovban tartott sajtótájékoztatóján Gubarjev kijelentette, hogy „ez csak egy papírfecni”, sőt nemcsak tűzszünetet nem tartanak, hanem további offenzívát terveznek, nyilvánvalóvá vált, hogy a válság mélyülni fog. Gubarjev elmondta, hogy a jövőben Luhanszkon és Donyecken felül a Zaporozsje, Dnyepropetrovszk, Harkov, Herszon, és Odessza megyéket is el kívánják foglalni, hogy megvalósítsák területén Novorossziját. Régen nem Ukrajna föderális átalakítása a cél, (noha ezt Dugin szakmai életútjának tanulmányozói eddig is egyértelműen tudták) hanem magasztosabb célokat fogalmaztak meg: Novorosszija felszabadítása a nyugati civilizáció befolyása alól. Gubarjev így határozta meg az elfoglalásra szánt területet: a lakosság nagy része oroszul beszél, nagyjából két másodperc alatt képes meghatározni nemzetiségét, a politikai erői az Oroszországgal kötött unióban látják a jövőjüket, továbbá az Eurázsiai Unióhoz való csatlakozás és az orosz vámunió a távolabbi perspektíva. Gubarev szerint a felkelés eddig elért eredményeit felhasználva folytatni kell a támadást, és a többi terület elfoglalásával egész Novorossziját felszabadítani.

Mozgovoj, a felekők egyik vezére, aki éppen Sztrelkovot helyettesíti

A sajtótájékoztatón részt vett az Orosz Föderáció részéről Gubarjev eurázsiai vízióját osztó elvtársa, Valerij Korovin, a Társadalmi Kamara képviselője (a Társadalmi Kamara orosz jogintézmény, amely a törvényhozás és a civil szervezetek közötti egyeztető fórum, tagjainak egy részét az elnök delegálja, másik felét választják). Korovin a Geopolitikai Kutatások Központjának igazgatója elmondta, hogy Putyin békés rendezésre irányuló terve, amely a minszki megállapodás alapja is lett, nem időszerű, ugyanis vagy (1) a nehéztüzérség bevetése előtt, vagy (2) a Luhanszki és Donyecki Népköztársaságnak a Kijevről Donbasszra küldött „náci büntetőhadjárata” felett aratott végső győzelme után kellett volna megvalósítani. Korovin kifejtette, hogy a békés rendezés terve véleménye szerint azoktól a hatalom közelében lévő emberektől és oligarchákból álló összeesküvéstől származik, akik az első csecsen hadjáratban a hegyek közé beszorított csecsen lázadók teljes megsemmisítését akadályozták. Korovin felszólalása végén azt a végkövetkeztetést vonta le, hogy a háborút megállítani a jelenlegi köztes állapotában nem szabad. Hasonló konklúziót fogalmazott meg Pavel Gubarjev is, aki szerint Novorosszija elfoglalásának történelmi misszióját nem szabad félbehagyni, mert így Oroszország közvetlen szomszédja egy olyan ellenséges állam lesz, ahol a választások során már soha többé nem kerül oroszbarát hatalom kormányra.

Pavel Gubarjev, Valerij Korovin is rendszeres előadói az orosz Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (NOD) által szervezett demonstrációknak, melyek fő célja Oroszország amerikai befolyás alól történő felszabadítása és az orosz alkotmány azon passzusainak megváltoztatása, amelyek az állam ideológiai semlegességét alapozzák meg. A Jevgenyij Fjodorov kormánypárti (Egységes Oroszország Párt) képviselő által létrehívott szervezet szlogenje: Haza, Szabadság, Putyin! Célja az orosz alkotmány nemzeti alapokon történő újraírása, és az „ötödik hadtest” - értsd liberális gondolkodók, civil ellenzékiek, a hatalommal szembehelyezkedő oligarchák – elleni harc. A szervezet rendszeresen toboroz és küld ki önkénteseket (azaz ukránok ellen harcoló „szabadnapos katonákat” „felkelőket”) az úgynevezett „Novorosszija” területére, ahol nemcsak ideológiai harcot, hanem valóságos háborút vívnak Ukrajna ellen, és a nyugati típusú berendezkedéssel szemben. 

 Orosz népművészet már Putyin első ciklusa óta gyártja a hasonló képeket - egyre profibb minőség, színvonalasabb propaganda.

Szerda reggel kaptam az sms-t, hogy megtalálták Andrej Sztyenin holttestét. Az Ukrajnában dolgozó orosz újságírót augusztus 5-e óta nem találták, és a baljós sejtelmek ellenére reménykedtem abban, hogy az ukrán titkosszolgálat fogságában van. Mint kiderült, a fotóriporter összeégett holttestét egy kiégett autóroncsban találták meg a Donyeck közelében. A hírt barátja, Jurij Matszarszkij is megerősítette. Andrejnek nem ez volt az első veszélyes küldetése: hazament Szíriából és Egyiptomból. Egészségben visszatért a Majdanról, de Donyeckben sajnos életét vesztette. A Majdanon zajló eseményekről még januárban beszélgettem vele.

Az újságíró a Sznyezsnojétól Dmitrovkába tartó úton egy személyautóval utazott, ahol négy társával együtt életét vesztette. A korábbi hírek szerint az ukrán biztonsági szolgálat vehette őrizetbe a terrorizmus támogatásának gyanújával, ugyanis felvételein több alkalommal örökített meg kínzást, és embertelen bánásmódot az ukrán foglyokkal szemben. Az őrizetbe vétel tényét azonban Anton Gerascsenko a biztonsági szolgálat helyettese cáfolta, sőt Sztyenyint eltűnése után tíz nappal hivatalosan is keresni kezdték. Az orosz hatóságok követelik az újságíró halála okának kivizsgálását és a felelősség megállapítását, valamint kifejezték részvétüket a családtagoknak.

 Az utolsó információ Andrejről egy ukrán szerződéses katonától származott, aki Sztyenyin utolsó felvételein látható. A katona, Andrej Panaszjuk, egy atomenergia állomáson volt őr, ahol a szeparatisták támadása után súlyos sebesüléseket szenvedett. Andrej órákig feküdt súlyos vérveszteséggel és égési sérülésekkel egy erdős szakaszon, ahol a Donyecki „Népköztársaság” fegyveresei találták meg, őket kísérte Andrej Sztyenyin fotóriporter is. Panaszjukra édesanyja Sztyenyin felvételei alapján talált rá hosszas keresés utána donyecki kórházban, ahonnan – miután az intenzívről kikerült – együtt indultak haza. Útközben azonban újra tüzérségi tűz alá kerültek, így egy éjszakát a napraforgó földön töltöttek. Andrej ekkor még alig tudott járni, súlyos égési sérülései vannak, és emésztőrendszere egy részét eltávolították, egy ujját amputálták – hogy felépül-e valaha teljesen, nem tudni. Miután az éjszakát túlélték a napraforgóföldön, kijutottak az úgynevezett Donyecki Népköztársaság területéről, Andrejt helikopterrel kórházba vitték. A kórházban fogalmazta meg azt a levelet, amely az utolsó információ volt Andrej Sztyenyin fotóriporter hollétére vonatkozóan. Panaszjuk ebben Sztyenyin édesanyjának írt arról, hogy a riporter a kínzásában nem vett részt, nem bántotta, kizárólag riporteri munkáját végezte. Kifejezte, hogy sajnálja az események alakulását, és reméli, hogy hamarosan béke lesz. A történetről Viktorija Ivljeva beszélt, aki szintén a RIA fotóriportere: ő kereste meg az Adrej Sztyenyin utolsó felvételein található katonát, és adta át a sérült katona levelét az eltűnt újságíró édesanyjának. Noha Ukrajnában naponta mintegy ötven-hatvan polgári lakos és katona esik áldozatául a háborúnak, az ilyen történetek emlékeztetnek arra, hogy minden szám mögött egy-egy család tragédiája van. Ukrán családoké és oroszoké.

Az orosz ellenzéki média és az ukrán sajtó szerint több százra tehető azoknak az orosz katonáknak a száma, akik Kreml által tagadott orosz megszállás áldozatai. Civil szervezetek és újságírók próbálják felderíteni azoknak a családoknak a tragédiáját, akik fiataljai katonaként harcolnak, vagy harcoltak Kelet-Ukrajnában. Egyedül a pszkovi 76-os légidesszantos rohamhadosztályból egy századnyi katonát lőttek szét a Donyeck környéki harcokban az Echo Moszkvi szerint. A Kremltől független média listát vezet az Ukrajnában eltűnt, elesett vagy fogságba került katonákról. Az orosz hadvezetés és kormányzat azonban tagadja, hogy hivatalos egységei lennének Ukrajnában. Míg a Kreml szerint a szabadságukat töltő katonák önkéntesként vannak ukrán területen, Samantha Power, az USA ENSZ-nagykövete kétségbe vonta ezt az állítást mondván, hogy az eltávozó katonák nem harci járműveken szokták szabad idejüket tölteni.

Jelena Petrovna Tumanova a fiát zárt koporsóban látta újra viszont, amelyen kis ablakot hagytak, amin keresztül arcát felismerheti. Felnyitni azonban nem lehet, mert testének nagy részét a repeszek szétroncsolták. Az asszony a Novaja Gazetának elmesélte, hogy fia szakaszából több szülőt ismer, akik már csak a fiaik testrészeinek darabjaiból nyert DNS minták alapján tudhatják biztosan, hogy fiúk elesett, sokakat azonban névtelen sírokban azonosítatlanul temetnek el Ukrajnában. Anton Tumanov nem talált állást lakhelyén, a Mari köztársaság Kozmodemjanszk nevű városában. Szerződéses katonaként először a Kaukázusba küldték, majd júliusban Ukrajnába vezényelték a 18-as gépesített lövészbrigád kötelékében. Menyasszonya, Julija elmondta, hogy minden nap beszéltek telefonon 23-áig, amikor is Anton azzal hívta fel, hogy Ukrajnába megy háborúzni. „De Ukrajnában nincsenek orosz katonák” - ellenkezett a lány. „Felkelők szerepében megyünk”- válaszolta a vőlegénye. Később interneten beszéltek, a fiú azt írta, hogy nincsenek a boltban szuvenírek, majd hrivnyát visz a lánynak emlékbe. „Elküldtek, hogy támogassuk a felkelőket. Ne aggódj, nem lesz semmi ciki.”- így szólt az utolsó bejegyzés, amit a lány kapott. Augusztus 10-én Sznyezsnoje mellett készült az utolsó kép, amit a Vkontakte oldalára feltöltött. A halotti bizonyítványt 13-án állították ki a fiatal katonáról a rosztovi halottasházban. Közösségi portálok szerint Rosztov kórházai tele vannak katonákkal, a sebesülteket repülővel Szentpétervárra szállítják.

A hivatalos orosz állami hírügynökségek hírei szerint azonban egyetlen zászlóalj tévedt véletlenül Ukrajna területére, ezen kívül kizárólag civil önkéntesek harcolnak Ukrajnában. Hivatalos haderő sem haditechnika nincs az országban orosz oldalról. Éppen ezért Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő cáfolta azokat a híreket, melyeket  a BBC, az Unian és egyéb ügynökségek tettek közzé arról, hogy Putyin és Porosenko tűzszünetről állapodtak volna meg. Nem állapodhattak meg tűzszünetről, mert Moszkva nem érintett fél a konfliktusban.

A walesi Newportban megrendezett NATO csúcson Porosenko ukrán államfőt feltétlen támogatásáról biztosította Anders Fogh Rasmussen főtitkár. Az állam-, illetve kormányfők készültségi akciótervet fogadnak el, amelyek előirányozzák, hogy az egyes tagországok rotációs alapon lényegében folyamatosan több ezer katonát tartanak majd a balti államokban, Lengyelországban és Romániában, radikálisan csökkentik a NATO gyorsan reagáló erőinek riasztási idejét, illetve sűrűbben és intenzívebben fogják gyakorlatoztatni az egységeket, az orosz agresszióra válaszul.

Már Putyin sem cáfolja, hogy Ukrajnában haditechnikája és katonái vannak, noha az orosz hadsereg desszantos egysége szerinte járőrözés közben “véletlenül” került a szomszédos országba. Ezt a minszki három oldalú orosz-ukrán-EU-s csúcstalálkozón jelentette ki az orosz elnök. Eközben egyre több orosz szülőt, - akiknek fiai katonaként szolgálnak – hívnak fel Kijevből, hogy elvihetik fiaik holttestét.

Pszkov mellett sebtében megrendezett temetésen zárt körben vettek végső búcsút azoktól a desszantosoktól, akik a hivatalos magyarázat szerint hadgyakorlaton szenvedtek halálos sérülést, Szergej Sojgu pedig a városba érkezett, hogy kitüntesse a 76-os desszantos egységet hősiességéért – egy olyan kitüntetéssel, amelyet kizárólag harci cselekmények során tanúsított hőstettekért adományoznak. Noha az orosz állami media továbbra is hangsúlyozza, hogy Kelet-Ukrajnában a szeparatista felkelők és az ukrán hadsereg vívja polgárháborús csatáit, egyre nyilvánvalóbb, hogy hadüzenet nélküli háború zajlik Oroszország és nyugati szomszédja között. Azok a hozzátartozók, akiknek férje, fia, apja vagy fivére Rosztovba utazott hadgyakorlatra, és régóta nem lehet elérni telefonon, joggal szoronghat: valószínűleg tudtán kívül Ukrajnába küldték – nem hadgyakorlatra, hanem éles háborúba. Az ukránok által foglyul ejtett desszantosok közül sokan nem is tudták, hogy ukrán területen vannak: így jártak azok a pszkovi katonák is, akiknek sírjait az orosz humanitárius konvoj hazafelé tartó járműveinek megérkezése után hantolták frissen. Valentyina Melnyikova, a katonák szüleiből álló bizottság szóvivője szerint ha a halálos áldozatok valóban hadgyakorlat során estek volna el, akkor a katonai ügyészségnek hangos ügyet kellett volna ebből az esetből csinálnia, azonban úgy tűnik, hogy minden fű alatt zajlik, mint a szovjet idők afgán háborújában.  Melnyikova felszólította azokat a szülőket, akiknek fiai akár sorkatonaként akár szerződésesként azt az információt kapták, hogy Ukrajnába kell menniük, vigyék el fiaikat a szolgálati helyükről. Az asszony szerint már a Krím megszállásakor – a “referendum” előtt - is illegálisan küldték a légvédelmi elhárító technikával felszerelt desszantosokat egy másik állam területére, így most sincs Oroszországnak joga behatolni Ukrajnába. A parancsot megtagadó, illetve szakaszát engdély nélkül elhagyó katonáknak pedig védelmet nyújtanak a katonai ügyészség eljárásával szemben.

            Eközben lezajlott a hivatalos találkozó Vlagyimir Putyin és Petro Pororsenko között Minszkben, ahonnan a megbeszélés után az ukrán elnök azonnal távozott, az orosz viszont további tárgyalásokon vett részt belorusz és kazah kollégájával. Az ukrán államfővel történt egyeztetésen Putyin elnök elismerte, hogy a Rosztovba hadgyakorlatra vezényelt és a határ mentén járőröző alakulat “áttévedt” Ukrajna területére, azonban a fogságba esett katonák az ukránokkal szemben nem tanúsítottak ellenállást, ez bizonyítja, hogy jóhiszeműen voltak idegen területen. A fogságba esett szerződéses katonák vallomásait az ukránok a youtube videomegosztón is elérhetővé tették, ezek szerint a katonák egy része nem tudta, hgy ukrán területen van, és csak akkor lett számukra nyilvánvaló, hogy nem hadgyakorlaton vesznek részt, amikor elkezdték őket bombázni. A tisztek viszont tudták, hova vezénylik őket, és a zöldhatáron keresztül érkező katonai kontingenssel szemben jogosnak ítélte az ukrán katonai csapást.

            A “Dozsgy” elnevezésű orosz internetes csatorna összeállítása szerint Kasztromából, Rosztovból, Pszkovból, Szaratovból, Voronyezsből és Krasznodarból vezényeltek eddig csapatokat ukrán területre. Az ügyet felderíteni kívánó újságírókat a pszkovi desszantosok sírhelyéül szolgáló Vibuti falu mellett megtámadták, filmezni nem engedték. Az eltűnt, elesett vagy fogságba került katonák szülei többnyire hallgatnak, egyedül az érdekeiket védő szervezet szóvivőjét tudták szóra bírni, aki szerint a szovjet időkhöz hasonló titkolózást folytatnak az állam vezetői. Alekszej Genyeralov őrmester, aki ukrán fogságba került, azzal a felhívással fordult feletteseihez, hogy ne küldjék a “fiúkat” a frontra: - “ha nem lennénk ott, már rég elrendezték volna egymás között az ügyeiket”- mondta, “hiszen ez nem a mi háborúnk. Minek ez?”

Ukrajna mindeközben újabb és újabb orosz egységek behatolásáról számol be: a Rosztov felől érkező csapatokon kívül Taganrog felől is áttört egy 30 tankból álló egység, és nyolc kilometer mélyen ukrán területre hatoltak. Hat települést vontak ellenőrzésük alá, és Novoazovszk felé, az Azovi tenger irányába tartanak. Ezzel az ukrán hadseregnek második frontot nyitottak, melynek tétje Mariupol tengeri kikötője. Az ukrán belpolitikában eközben éppen az októberre kiírt választások kampánya indul, mivel Porosenko feloszlatta a parlamentet és előrehozott választást írt ki. Mindemellett pedig közeledik a tél, és a Kijev és Moszkva között elrendezetlen gázvita mellett még a gazdasági krízis megoldása is az újonnan megalakuló parlamentre vár, ellopni való közvagyon pedig nagyon kevés maradt. Valószínűleg nem lesz  nagy tülekedés a parlamenti mandátumokért.

Van ez a sztori a humanitárius konvojjal, amit az oroszok küldtek át Ukrajnába –  ez az írás most nem erről szól. Ez csak az apropója.

A konvojos történet egy csomó kérdést vet fel. Az oroszok elhatározták, hogy mennek – és mentek. Vagy itt van például a Krím: Oroszország elhatározta, hogy kell neki – elvette. Mindenféle nemzetközi jogi kérdésre magasról tett, és erőből keresztülnyomta a világ torkán. A Nyugat persze sipákolt egy kicsit, hogy “határok sérthetetlensége, más ország területi integritása, nemzetközi jogi normák, satöbbi”, Putyin elnök ezt elintézte egy cinikus mosollyal, és kettős mércével vádolta meg a Nyugatot. Oroszország akarta a Krímet, megfogta, elvette. Aztán úgy határozott, hogy kell neki a Donbassz. Megcsinálta a Donyecki és Luganszki Népköztársaságot (igen, az oroszok csinálták meg, úgy nevezik, hogy DNR-projekt, meg LNR-projekt). Mert kellettek nekik a hadi- és repülőüzemek, meg a nehézipari gyárak. Ha kell ehhez egy háború, mert nem megy az “udvarias emberek” (вежливые люди)révén, akkor majd megy a speciális alakulatokkal. Meg nehéztüzérséggel és tankokkal.

Sokan vitatják, hogy Oroszországnak köze lenne a Kelet-Ukrajnában zajló harcokhoz. Sokan állítják, hogy ukrán belviszály, mások szerint az USA meg a cionista világösszeesküvés tehet róla. Moszkva akarta az LNR-projektet, meg a DNR-projektet. Megtervezte, és megcsinálta. A Nyugat bevezetett 1-2 szankciót, na bumm.

Aztán a szeparatisták lelőtték a MH17-et, a Nyugat kicsit szigorított a szankciókon. Putyin megszeppenve szipog a sarokban? Nem, kérem szépen, van vér a pucájában – még húz egyet rá. Annak az importját is betiltja, amit az USA, vagy az EU egyébként nem szándékozott korlátozni. És már csak a látszatát sem kerüli el az LNR és a DNR támogatásának, nyíltan küldi a haditechnikát és a haderőt Ukrajnába. Pszkovszki desszantosokat temetnek a kétségbeesett szülők, akik azt sem tudták, hova küldik “gyakorlatozni” fiaikat.

 Augusztus végén Ukrajnában elesett orosz deszantos Pszkovból – nem az egyetlen

Aztán kitalálták a “humanitárius konvojt”. Dacára mindenféle tiltakozásoknak, az oroszok elhatározták, hogy bevonulnak az országba, szűzi, ártatlan, fehér színűre festett katonai szállítójárművekkel, egy szuverén állam területére, aggodalmak, tiltakozások ellenére. Elhatározták, hogy megteszik, és ki állíthatja meg? Ott vannak egy idegen ország területén, senki nem érti mit akarnak: megszállják az országot, vagy jönnek és mennek? Van nekem is egy kérdésem. Mindegy nekem, hogy milyen céllal rendezték ezt a színjátékot, mindegy az is, hogy milyen propagandával magyarázzák az egészet, régen nem hiszem el már a kérdéseiket sem. Bármilyen nemzetközi jogi normát meg lehet sérteni – és nincs eszköz ellene? Vagyis egy agresszor bármely ország területi integritását megsérti, akárhova bevonul, bármit megszáll, és semmi következménye?

Ebből adódik a következő kérdés is: most már teljesen következmények nélküli világhoz kell szoknunk? Ahol a lefejezett amerikai újságíróhoz éppoly szenvtelenül kell viszonyulnom, mint az orosz agresszióhoz? Az iraki keresztények és más kisebbségek elleni népirtást ugyanúgy meg lehet szokni, mint ahogy beletörődünk, hogy a Krím kellett az oroszoknak? Gázai övezetből rakétákat lövöldözni, és sírni, ha válasz jön rá - ez is normális? Vannak még nemzetközi normák, gátak, amelyek megakadályozzák, hogy amit nem szabad, azt nem teszik? Vagy úgy van, hogy "na jó, ha nagyon akarod – szabad”? 

 “A HÁBORÚ: BÉKE

A SZABADSÁG: SZOLGASÁG

A TUDATLANSÁG: ERŐ”  

– hirdette a Párt három jelmondata Orwell regényében az igazságügyi minisztérium homlokzatán. Ez a világ itt van közvetlenül mellettünk. Itt liheg, pedig a ’90-es években még úgy tűnt, hogy soha nem jön vissza. És ha a nyugati világ továbbra is közömbös lesz vele szemben, akkor Európa többi részében is meg fognak jelenni a „humanitárius konvojok.” Meg az „udvarias emberek” - voltak már itt negyven évre. Csak idő kérdése, a szándék megvan.

És lehet, hogy újra rakétákat akarnak majd telepíteni Kubába. Persze Obama mélységes aggodalmában hívogatni fogja a Kremlt, ahol majd elmagyarázzák neki, hogy ő nem Kennedy, és takarodjon vissza a fára banánt enni – ahogy a derék orosz patrióta körökben járja a mondás. Aztán még azt is közlik majd, hogy Hruscsov rég meghalt, a rakéták pedig maradnak. Punktum. És van olyan hatalom, vagy nemzet, vagy nemzetközi szervezet, amely meg fogja állítani?

Mert vannak országok, amelyek nagyon akarnak valamit a másik rovására, és nincs aki elmagyarázza nekik, hogy ne akarják annyira – és az sok millió halálos áldozattal szokott járni, meg menekültek millióival. Meg a fejlett nyugati civilizáció krachjával: a bombázások eléggé átrendezik a városokat meg a pompás infrastruktúrát, és a lövészárkokban erősen visszaesik a kütyük és appjaik iránti kereslet.

Putyin szerint a második világháborút nem a német agresszió váltotta ki, hanem az első világháborút lezáró igazságtalan békeszerződés. A győztes szövetségesek tehetnek róla. Ahogy az Ukrajnában zajló agresszióért is a Nyugat felel. Oroszország pedig csak fehér színű autókkal szállítja a humanitárius segélyt az amerikai ( és európai és cionista-zsidó-náci) agressziónak áldozatul  esett "Novorosszija" lakosságának.

 1968. tavasza, Prága. Orosz "békefenntartók." "A háború: béke."

Még nem derült ki, hogy az oroszok által Ukrajnába küldött humanitárius szállítmány az ukrán félelmeket igazolja-e, és valóban az orosz megszállás trójai falova, vagy a félelem alaptalan volt, és ételt, gyógyszereket és ivóvizet szállítottak a háborús övezetbe. Mindenesetre az események menete nagyon emlékeztet az 1993-ban történtekhez, amikor Grúziában az orosz humanitárius szállítmány megérkezését követően az abház szeparatisták vérfürdőt rendeztek Szuhumiban, majd egyoldalúan kikiáltották Abházia függetlenségét. Eközben Putyin Krímbe érkezett, hogy milyen céllal, csütörtökön kiderül. 

Középen Sojgu, 1993 Szuhumi, Grúzia

A humanitárius szállítmány érkezésének egyik fő szervezője '93-ban egy fiatal katonatiszt, Szergej Sojgu volt, aki 2012 óta Oroszország védelmi miniszteri tisztségét tölti be. Az abház szcenárió akkor orosz szempontból annyira jól sikerült, hogy van esély arra, hogy Ukrajnában is megkísérlik. A különböző közösségi hálókon és hírportálokon terjedő fényképek és videók szerint a humanitárius szállítmány 280 fehérre festett kamionnal érkezik az ukránok által kijelölt határátkelőre, és az előre egyeztetett forgatókönyv alapján a vöröskereszt felügyelete alatt kerül a harcok által leginkább sújtott Luhanszk megye területére, bár az oroszok az egész Donbassz-nak, vagyis a Donyecki Népköztársaságnak is szántak a jótékonysági akcióból. Az orosz média közlése szerint a szállítmány tartalmát moszkvai és környéki lakosok gyűjtötték össze az orosz néppel való szolidaritás jegyében, azonban később kiderült, hogy a járművek korábban a hadsereg tulajdonát képezték, azokat festették át fehérre egy Moszkva melletti katonai bázison, a tartalmát pedig a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának raktárából töltötték fel. A Krímben feltűnt járművekhez hasonlóan semmilyen megkülönböztető jelzés, rendszám, nem található rajtuk. Egy másik vélemény szerint a humanitárius szállítmány ilyen erődemonstráció szerű megjelenése, Obama hét elején történt bejelentésére adott válasz, ugyanis az amerikai elnök bejelentette, hogy katonai intervencióként értékel minden, Kijevvel nem egyeztetett behatolást az ország területére. Többen gondolják úgy, hogy Moszkva így demonstrálja, hogy „ha megtiltják számunkra a szállítmány eljuttatását Ukrajnába, majd megmutatjuk, hogy mi viszont azt tesszük, amit helyesnek látunk”.

A humanitárius szállítmányra egyébként valóban szükség van bizonyos településeken, elsősorban Luhanszk megyében, ahol a hadiállapot miatt a mindennapi élethez nélkülözhetetlen feltételek egyre inkább hiányoznak: a víz tisztításához szükséges infrastruktúra tönkrement, a szemétszállítás és egyéb kommunális szolgáltatások leálltak, közegészségügyi vészhelyzet van. Mindezt tetézi, hogy az ukrán hadsereg egyre szorosabb gyűrűbe szorítja össze a felkelőket, akik egyre elkeseredettebben küzdenek, és a 16-60 éves korú lakosságból fegyveres harcra kényszeríti a férfiakat. Tovább rontja a helyzetet, hogy a nyugdíjak és fizetések sem érkeznek meg időben, illetve a banki infrastruktúra megrongálódott: az ATM-eket nem tudják időben feltölteni,akinek van bevétele, az is nehezen jut készpénzhez. Donyeckben nagyon gyakorivá váltak az emberrablások, valamint a „Népköztársaság” céljaira történő autó foglalások: a tulajdonosokat jobb esetben fegyverrel megfenyegetik, rosszabb esetben le is lövik, ha nem szolgáltatják át járműveiket a felkelők céljaira. A foglyul ejtetteket többnyire a biztonsági szolgálat pincéjében tartják megkötözve, nagyon sok embert halálra kínoznak, az önjelölt vezetők rendszeres kivégzéseket tartanak. Mindennek oka lehet egy Majdanon készült fotó az elrabolt ember telefonján, vagy egy rossz helyen elhelyezett „lájk” a Facebookon.

A héten Putyin elnök telefonbeszélgetést folytatott Jose Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével, aki óva intette orosz kollégáját bárminemű katonai intervenciótól, még a humanitárius segítségnyújtás leple alatt is, és az országát sújtó szankciók szigorításával fenyegette meg az orosz elnököt. Úgy tűnik azonban, hogy Putyinnal szemben a már bevezetett kereskedelmi korlátozás nem hatékony eszköz, sőt az orosz törvényhozás válaszlépésként még rá is tett egy lapáttal: amire az uniós szankciók – az EU saját érdekei miatt - nem terjedtek ki, attól is megfosztja az oroszokat. Azaz, mivel az EU-val, és az USA-val szemben más korlátozó intézkedésre nem futotta, kereskedelmi embargót hirdettek az élelmiszerekre. Ez egyes elemzők szerint ez olyan, mintha önmagát lőné lábon az ember, hisz az élelmiszerimport aránya Oroszországban a nagyvárosokban eléri a negyven százalékot.